Prológus

A biztosan sikeres kimenetelű kihívás valójában nem is kihívás.~ Jon Krakauer

Hangos hahotázás és még harsányabb zene töltötte be Asgard estéjét. Míg a legtöbb ember nyugovóra tért, addig a másik felének elkezdődött az éjszakai élet. A szerencsésebbeknek nem a munka szempontjából, hanem pihenés szempontjából. Ezt pedig a legjobban a kocsmában tudták elérni.

Már messziről hallani lehetett a kocsma éjjeli hangját, ahogy nevetgélnek, zenélnek és italoznak. Akik hozzá szoktak, azok teljesen természetesen sétáltak el az épület mellett, akik pedig nem… nos azok inkább kerülték a helyet. Nem kellett ahhoz belépni, hogy a sör és a vadpörkölt szaga megcsapja az ember orrát, már az épületet megközelítve érezni lehetett mi éppen a menü.

Aznap este, épp finom lakoma volt és csak úgy harsogott a tömeg. Thor Odinson, a király első szülöttje épp egy győztes csatából tért vissza, melyet az emberek nagy ünnepléssel fogadtak. A herceg pedig élvezte, csak úgy dagadt a mája a sok hízelkedő embertől, a sok dicsérettől. Tény és való, csak egy kisebb lázadást állított le a három harcos, Sif és öccse, Loki segítségével, mégis úgy érezte, mintha a világ pusztulását állította volna le.

Az ünneplés elhúzódott, a néhány percből több óra lett és Thor felöntött egy picit a garatra, ennek ellenére ugyanúgy ismételte meg huszadjára is, miként vetett véget a lázadásnak. Minden egyes alkalommal kicsit hozzátett a történethez, a végére már sárkánnyal is harcolt, mindezek ellenére az emberek ugyanolyan lelkesen hallgatták, mint először és együtt örültek a herceggel.

– Én mondom nektek, ha én leszek a király, nem kell többet aggódnotok a háborúkon – vihogott részegesen a szőke.

– De ne felejtsd el azt sem, hogy ha épp nem érsz majd rá királyi teendőid miatt, ránk számíthatsz – lépett közelebb Fandral.

– Ugyan, barátom – dőlt hátra kényelmesen a herceg és nagyot húzott a korsóból. – Én magam is képes leszek megoldani ezeket a problémákat.

– Na, persze! – jött a tömegből egy gúnyos hang.

A levegő megfagyott és bár a zene szólt, a herceg közelében mindenki elcsöndesedett. Thor maga is ledöbbent a hallottakon, így egy picit forgolódott, majd felállt és úgy kezdte keresni a hang tulajdonosát. A legtöbb ember fülét-farkát behúzva várta az elkerülhetetlent, de senki sem tudta volna megmondani, ki volt az a nagyszájú.

– Nem értettem kristálytisztán! – kezdett kiabálni az ittas herceg, mire minden hang, még a zene is abbamaradt. – Ki volt az, aki másként látja a jövőt?

Egy fiatal vörös hajú férfi emelkedett ki a tömegből. Elég nehezen tudott megállni a lábain, arca kipirult és látszott rajta, Ő sem vetette meg az alkoholt. Egyenesen Thorra bámult, kék szemei égtek a dühtől. Aki tehette elhátrált még a környékről is, ám mégis, kíváncsian nézték mik lesznek a fejlemények.

– Ki vagy te? – kérdezett rá Thor. – Nem hiszem, hogy ismerlek…

– Én egy senki vagyok hozzád képest, tény – felelte a férfi és közelebb lépett. – De nekem is megvan a magam véleménye!

– Most mondtad, hogy egy senki vagy – ivott újabb kortyot a herceg. – Akkor miért hallgassalak meg?

– Így akarsz te király lenni? – emelte fel a hangját a férfi. – Amint Asgard trónjára kerülsz, elpusztul a világunk! Nem tisztelsz te semmit, ami nem asgardi… de lehet még az asgardit sem!

– Ide figyelj! – lépett a férfi elé Thor és felsőjébe markolt. – Nekem igenis fontosak az asgrdiak és az egyéb földön szülöttek!

– Valóban? – gúnyolódott a vörös. – Hiszem ha látom… hercegem!

Thor nem bírta féken tartani dühét és egy mozdulattal elütötte onnan a férfit. Az emberek hüledeztek, volt aki ki is menekült a kocsmából. Thor elégedetten nézte a földön fetrengő férfit, majd visszafordult, hogy igyon még egyet, ám csak arra lett figyelmes, hogy kiütik korsóját a kezéből, az ínycsiklandozó sör pedig a padlóra folyik.

– Thor… - lépett közelebb Volstagg, de elkésett.

A herceg egy újabb ütéssel bosszulta meg kiborított sörét, a vörös hajú férfi pedig egy kicsit távolabbi embernek ütközött, aki így megfejelte a falat. Dühösen fordult a nála kisebb idegen felé, majd egy jobbossal visszaküldte Thornak. A herceg kész volt újabbat ütni, borította maga körül a menekülő tömeget, ám mielőtt komolyabb kárt tehetett volna, Volstagg és Fandral lefogták.

– Elég volt nagyfiú, nyugalom – tartotta erősen Fandral.

– Megy le a Nap, oké? Nyugalom, megy le a Nap – ismételgette Volstagg.

– Eresszetek! – vergődött Thor, ám a pia miatt gyenge volt, nem tudott menekülni.

– Vesztes alkat… - morogta a férfi a Földről, akit Hogun tartott ott. – Nem tudsz veszíteni… Nem tudod elfogadni az igazam!

– Hallgass! – szólt rá Hogun, majd álló helyzetbe rántotta, karjait szorosan a háta mögött tartva.

– De tudod mit…? – lihegett picit a fickó. – Vannak ezek a halandók, akiknek szempillantásnyi életük van és azt sem becsülik – vigyorgott fel a hercegre. – Képezz ki egy olyat és védd meg az életed árán is. Ha eljut odáig, hogy harcos legyen… Elhiszem, hogy király lehetsz.

– Képes vagyok kiképezni egy halandót! – indult volna meg újra a herceg, de társai nem hagyták.

– Ne is hallgass rá, Thor! – szólt rá Fandral. – Egy részeg idióta… Add le a járőröknek Hogun. Közveszélyes ittasan. Mi meg addig hazavisszük Thort, ünnepelt már eleget.

Hogun biccentett egyet, majd elindult a férfival a legközelebbi őrség felé. Mindeközben Fandral és Volstagg Thort próbálták hazavinni, akinek a szervezete rájött, túl sok az alkohol, így nagyjából minden sarkon meg kellett állni, hogy a herceg kiengedhesse a benne lakozó gonoszt.

– Odin szakállára, te többet nem iszol! – fintorgott Fandral.

Miután Thor visszaadta az anyaföldnek amit egykoron az termett, folytatják útjukat a palota felé. Loki éppen esti sétája utolsó köreit tette, amikor meglátta a felé igyekvő társaságot. Fintorogva nézte részeg bátyját, Ő maga ki nem állhatta a részeg embereket. Bár legszívesebben menekült volna, egy nagy sóhajtás keretében mégis ott maradt, hisz mégis bátyjáról volt szó, akármennyire is ki nem állhatta ilyenkor.

– Csak két órát tévedtetek azzal, hogy mikor értek vissza – pimaszkodott a fekete hajú.

– Ó, fogd be, Loki! – forgatta a szemeit Fandral. – Inkább segíts te is. Egy kocsmai bunyóból húztuk ki.

– Igazi királyi sarjhoz méltó viselkedés – biccentett Loki.

– Én… Én jó király leszek – szólalt meg részegesen Thor. – Kifogok képezni egy halandót harcosnak és király leszek!

– Fejbe vágták? – biccentette oldalra a fejét Loki.

– Dehogy, hozzá sem értek, csak a verekedő partnere kihívás elé állította, hogy addig nem hiszi el, hogy jól uralkodik, amíg ki nem képez egy halandót harcosnak… - forgatta a szemeit Volstagg.

– Az ilyen ostobaságok miatt lesz bugyuta király – nyögött a fekete hajú. – Vigyük szobájába, utálom, ha részeg.

Fandral és Volstagg nem tétlenkedtek, elindultak Loki után, aki biztosította nekik a terepet. Késő éjjel volt már, az őrök pedig nem igazán értékelték azokat, akik még ekkor is kint jöttek-mentek. Tény, épp a részeg herceget cipelték vissza, de a szabály az szabály. Ezért is kellett Loki jelenléte, aki szokásához hűen mindent kimagyarázott, vagy egy kisebb trükkel megoldotta, hogy ne kelljen magyaráznia. Nagyjából öt percbe telt míg Thort felvonszolták a szobájába, ahol leszedték a páncélját és csizmáját, majd az ágyra fektették, hogy kipihenhesse ittasságát.

– Ne szóljunk egy szolgálónak, aki levetkőzteti és megmosdatja? – aggodalmaskodott Volstagg.

– Hogyne, még csak az hiányozna, hogy részegen magáévá tegye – legyintett Loki. – Jó lesz így, a szaga legalább elűzi a rossz akarókat.

– Pont te aggódsz azért, hogy egy herceg és egy szolgáló összefekszik, amikor egy egyszerű parasztlánynak csapod a szelet, Loki? – röhögött Fandral.

– Ó, hallgasson az, aki naponta mással hál! – morogta a fekete hajú, majd eloltotta a világítást és a két harcos társaságában elhagyta a szobát.

Thor hamar mély álomba szenderült, ám még eközben is azon járt az esze, amit hallott. Egy halandót kiképezni kemény dió, hisz az élete oly kevés és oly múlandó, de ettől még az ereje lehet nagy. A herceget nem hagyta nyugodni, amit hallott. Tudta, hogy a jó királynak jó és különleges emberei vannak, de még egy ősének sem volt halandó harcosa. Ki akart tűnni a tömegből, és miközben álmában halandó gyermekek jelentek meg körülötte, Ő eldöntötte: Kiképez egyet, aki majd megvédi hazáját, vagy éppen királyát. Kiképez egy midgardi gyermeket, és megmutatja a lázadó embereknek, egy napon remek király lesz.