Ahogy minden
utazás egy lépéssel kezdődik, úgy minden elhatározás kezdete a töprengés.~ Gertrud Teusen
Teltek a hetek,
múltak a hónapok és a kocsmai verekedés, feledésbe merült. Az embereket nem is
fogta meg annyira a dolog, hisz egy ilyen balhé még az Asgardhoz hasonló
helyeken is előfordul – akkor is, ha a hercegnek is köze volt hozzá. A három
harcos már rég a szőnyeg alá söpörte a történteket, a férfit pedig azóta
kiengedték a zárdából, akinek így első dolga volt Thor bocsánatáért esedezni. S
bár a szőke megbocsájtott, valahol mégis kísértették a hallottak. Kísértette,
mert a részeg ember a legőszintébb a gyermek után, akkor és ott pedig az a
férfi ittas volt, nem is enyhén.
Thor jól tudta,
a férfi nem bízott uralkodói hatalmában. Ezzel együtt azonban félelem töltötte
el, azon kezdett agyalni, hogy mi van, ha több utálója van, mint azt hiszi.
Paranoiás lett és minden ember mimikájába odaképzelt valami pluszt, úgy érezte,
hogy kevesen bíznak uralkodói képességeiben. Ezt pedig mint Odin elsőszülötte,
nem engedhette meg magának.
Négy hónap telt
el a csetepaté óta, Thor pedig megváltozott. Nem annyira látványosan, de akik
ismerték, észrevették. Sokat járt a könyvtárba és a halandók után kezdett
kutatni. Amikor ideje engedte, Heimdallhoz ment, hogy meséljen neki, mint
csinálnak a midgardi halandók. Különböző feljegyzéseket készített,
átlagéletkort számolt és erőnlétet mért. Barátai már rendesen aggódtak, azt
hitték megőrült a herceg. Volstagg próbálta italozni hívni, Fandral a legszebb
nőkkel akarta megismertetni, Hogun edzésekre invitálta, míg Sif egyszerű
sétákat akart vele, ám Thor mindenkit figyelmen kívül hagyott. Végül pedig, hat
hónappal a megjegyzés után, Thor bátorságot vett, majd elindult a trónterem
felé többedmagában.
A trónterem
vakítóan csillogott a lemenő Nap sugaraitól. Odin trónján ült és élvezte a
csendet, ami az egésznapos nyüzsgés után végre körülvette. Szeretett király
lenni, szerette a népét, de már öreg volt, így jobb szerette amikor pihenés
volt. Élvezte, ahogy a narancssárga sugarak melengetik arcát és a pici hűsítő
szellőt, az egésznapos kánikula után. Tökéletesebbnek nem is tudta volna
elképzelni a nap végét…
– Atyám! – a
kivágott ajtó hangosat csattant, a kiáltás pedig még visszhangzott is. A
határozott léptek mellett csak az öreg király elkeseredett sóhaját lehetett
hallani. – Beszélnem kell veled! – térdelt Odin elé elsőszülötte.
– Hallgatlak,
Thor! – adta meg az engedélyt a király.
– Éppenséggel,
egy ajánlattal járultam eléd – emelkedett meg a herceg és mélyen apja szemébe
nézett.
– Csupa fül
vagyok – biccentett kíváncsian Odin.
– Az az ötletem
támadt, hogy egy halandót hozok Asgardba és… - kezdett bele lelkesen, de
mielőtt teljesen beleélhette volna magát, már le is intették.
– Ne is
folytasd, Thor! – szólt rá szigorúan Odin. – A halandók nem Asgardba valók,
ahogy mi sem az Ő világukba.
– Legalább
hallgass meg! – kiabált dühösen a herceg.
– Nem látom
értelmét egy ilyesfajta gyerekes vitának, így be is rekesztem – felelte a
király, majd felállt és lassan kifelé indult. – A halandók nem mindentudók és
egy szempillantás az életük. Ne álltasd magad gyermekded gondolatokkal.
– Most pont úgy
beszélsz, mint Loki! – vágott vissza Thor.
Odin
megrökönyödött. Valóban úgy beszélne? Nem akarta elhinni, túlságosan furcsa
volt a tény. Hisz Ő és kisebbik fia sosem értettek egyet és emiatt sokszor
alakult ki köztük kisebb vita. Loki más nézetekkel bírt, Ő ki nem állhatta a
halandókat és Odin ezt jól tudta. Ő maga azonban nem utálta a midgardi népeket,
de akkor sem érezte úgy, hogy Asgardba valóak lennének. Mégis, Thor szavai
olyan szinten vágtak, hogy úgy érezte, muszáj újra fiára néznie.
– Tudod, hogy
igazam van – felelt csak ennyit, de nem mozdult. Várta fia reakcióját.
– De mi lenne,
ha bebizonyítanám az ellenkezőjét? – vigyorgott a herceg és apjához lépett.
– Jaj, Thor –
sóhajtott Odin. – Miért akarsz te mindenáron halandót hozni Asgardba?
– Hát… mindig is
akartam egyet – bólogatott a fiatalabb.
– Ez egy
borzalmas kifogás volt – felelte Odin, majd folytatta az útját kifelé.
– Atyám! –
kiáltott fel Thor.
A herceg sosem
mondta el apjának mi történt pontosan a kocsmában. Bár annyi kiderült, hogy
verekedett – hisz az, ha a herceg verekedik, nem maradhat titokban – sosem
tudta meg senki az indokát azokon kívül, akik ott voltak. Thor büszke volt és
nem akarta elmondani atyjának az igazat. Félt, hogy ezzel együtt elvesztené a
méltóságát, félt, hogy apja kitagadná. Ám legbelül érezte, nincs más
választása. Bizonyítani akart a férfinak, de legfőbbképp magának, hogy képes
rá. Ki tud képezni egy midgardi halandót. Mély levegőt vett, majd apja szemeibe
nézett.
– Az emberek…
nem bíznak a képességeimben – felelte halkan és teljes nyugalommal.
– Mégis miről
beszélsz? – fordult vissza a király.
– Azt mondták
nekem… Nem lehetek jó király – vett egy mély levegőt a herceg. – Beakarom
bizonyítani, hogy nincs igazuk. Azt mondták egy halandóval nehéz, de ha kitudom
képezni, akkor… akkor elhiszik, hogy lehetek valaki!
– Ne foglalkozz
néhány ember véleményével – mondta Odin. – Nem a kisebbség a fontos.
– Ez igaz,
Atyám. Ám később a kisebbség lázadást szíthat és nem olyan biztos, hogy sokáig
kisebbség marad – felelte határozottan. – Adj nekem egy esélyt, hadd képezzek
ki egy halandót, aki később akár a saját világát is megtudja védeni!
– Na, mondd
csak, Thor – fordult ismét fia felé az öreg király. – Mennyit is tudsz te a
halandókról?
Thor nem felelt,
csak egy papírt vett elő. A hosszú hónapok kemény kutatómunkája nem maradt
eredménytelen. Tény és való, a Villámok Istene sosem értette ennek pontos
menetét, hisz mindig belevágott a dolgok közepébe, ám ekkor helyén volt a
józanesze és tudta, Atyját csak ezekkel tudja jobb belátásra bírni.
– A midgardi
halandók átlagéletkora olyan hetven és nyolcvan év között van, persze akadnak
kivételek. Sok betegségre hajlamosak, van ami nagyon veszélyes is rájuk, de hát
ilyen mindenhol van – kezdte magyarázni Thor. – Az edzést fokozatosan kell
elkezdeni, bár ez itt is igaz, de Ők hamarabb elfáradnak mint mi…
Odin teljes
ámulattal hallgatta fia érveit. Nem volt már fiatal, sok mindent megélt, de nem
gondolta volna, hogy elsőszülötte ilyen dologra kéri, arra meg végképp nem,
hogy tesz is érte. Az öreg király még mindig nem akart halandót látni Asgard
területén, ám egy gondolat fogalmazódott meg benne. Úgy gondolta, ha Thor ennyire
felelősen felkészült egy halandó miatt, az segíthet neki a jövőben felkészülni
másra is, akár arra, hogy király legyen. Bár még mindig ott voltak a
fenntartásai, de egyre nehezebben tudta magát türtőztetni. Mégsem történik vele
ilyen mindennap.
– És ki segítene
neked a kivitelezésben? – kérdezett rá Odin.
– Amit lehetne,
egymagam csinálnék – hajtotta meg fejét Thor. – Segítséget csak nagyon kevés
dologban kérnék és…
– Ha igazam
lesz? – vágott közbe Odin. – Ha tényleg nem lesz idevaló?
– Akkor… -
motyogott Thor. – Akkor törlöm az emlékeit és visszaviszem…
Thor keze
ökölbeszorult. Nagyon nem akarta, hogy Atyjának igaza legyen, de tudta, hogy
benne van a pakliban. Ha nem jó halandót választ… Ha valami betegsége lesz vagy
túlhatja… Tudta, ha veszít, el kell fogadnia, hogy rossz király lesz. Valahol
mégis úgy érezte, sikeres lesz, mert nem lehet, hogy egy napon rossz király
lesz. Az nem…
– Rendben van –
bólintott végül Odin, de még maga is megdöbbent, talán jobban is, mint Thor. –
Hozz egy halandót és képezd ki. Ám, ha nekem lesz igazam, akkor törölt
emlékekkel visszaviszed és többet meg sem próbálkozol hasonlókkal!
– Köszönöm,
Atyám! – kiáltott boldogan Thor.
– Viszont Lokit
te avatod be – bólintott a király. – Nincs energiám vitatkozni vele.
– Kezdesz kiöregedni,
Atyám – vihogott fel Thor.
– Leszel még te
öreg, kíváncsi leszek, hogy mit teszel majd a pimasz fiaddal! – háborodott fel
Odin.
– Nos, azt
hiszem most azt is begyakorolhatom – kacsintott a herceg, majd gyermeki
lelkesedéssel kirohant.
– Halandót Asgardba…
- motyogott még maga elé Odin. – Ekkora botorságot…
Thor sebesen
szelte át a kastélyt. Minden szobába benézett, minden zegzugot átkutatott, de
csak nem akart Loki nyomára bukkanni, pedig tudta, rá van szüksége. Igaz,
kicsit aggódott is, hisz arra nem készült fel, hogy öccsét hogy avassa be a
dolgokba, hogy hogyan kérje meg rá, hogy válasszon ki egy halandót, de úgy
vélte, nem lesz nehezebb menet, mint Atyját meggyőzni. Mikor már majdnem fél
órája kereste, útja a kertbe vezette és amikor meglátta a Naplementét bámuló
öccsét, kedve támadt agyoncsapni a Mjölnirrel. De nem tette, mert szüksége volt
a segítségére.
– Loki! –
kiáltott testvérének és rohanni kezdett felé. – Te kellesz nekem! – térdelt
öccse elé.
– És a gyűrű? –
vonta fel a szemöldökét. – Apánk beleegyezett?
– Fenéket,
megszöktetlek – forgatta a szemeit Thor. – Honnan jött neked ez a hülyeség?
– A bátyám vagy,
telis tele idiótábbnál idiótább ötletekkel. Azt hiszem jogosan gondoltam erre
először – vont vállat a fiatalabb.
– Gusztustalan
vagy, öcsém – fintorodott el Thor.
– Köszönöm a
bókot. Mi járatban? – hunyta le a szemeit a fekete hajú.
– Beszéltem
atyánkkal – jelentette ki Thor.
– Az igen, ügyes
vagy, és most mit vársz ezért? Elismerő szavakat, megkellene simogatnom a
fejed, vagy egyéb óhaj? – gúnyolódott Loki.
– Engedélyt
adott rá, hogy egy halandót hozzak Asgardba – folytatta Thor, mit sem törődve
fivére korábbi megjegyzésével.
Loki szeme
felpattant és dühösen kezdett vad farkasszemnézésbe bátyjával. Utálta a
halandókat. A háta közepére sem kívánta volna azokat a mihaszna, gyönge,
rövidéletű lényeket. Még szolgának sem voltak jók, nem tudtak azok semmit
megvédeni. Amit hallott róluk… amit látott, vagy tapasztalt… A halandók mindig
harcoltak, a saját népüket és Földjüket pusztították. Az ilyen nem érdemelt
tiszteletet. Csak egy porszem volt a szemében az egész emberi faj és épp ezért
forrt fel az agyvize, amikor bátyja kijelentette, hogy egyet mégis magával visz
Asgardba… Az otthonába. Loki tudta, hogy ki miatt történhetett ez és legalább
ezer módon kínozta meg mentálisan. Arról meg ne is legyen szó, hogy eldöntötte,
az éjjel meglátogatja…
– Mondd… hogy…
viccelsz… - próbálta hitegetni magát a herceg, hogy bátyja csak heccelni
próbálja, hogy jót röhöghessen rajta.
– Itt te vagy a
viccmester, nem én – vont vállat Thor.
– Nem, Thor…
akármit is terveztél, engem húzz ki a számításaidból! – bólogatott Loki.
– Ugyan,
testvér. Tudom, hogy nem szereted Őket…
– Enyhén
fogalmaztál! – vágott a szavába Loki.
– Jaj, Loki,
kérlek segíts nekem! – nyögött Thor. – Végül is, ha idehozok egy halandót,
akkor jobb ha egy jobbat választunk és nem egy olyat, aki olyan ostoba, mint
egy bot.
– Nálad ostobábbat
keresve se találnál – bólogatott Loki. – De ha segítek, ugye nem kell többet
látnom?
– Maximum ha
kereszteződik utatok a folyosón – felelte Thor. – Nyugalom, testvér. Nem fogok
kitolni veled. Csak segíts nekem.
Loki az ajkát
rágta és gondolkodott. Tény és való, hogy utálta a halandókat, de mégis… Úgy
döntött, hogy segít Thornak. Már nem azért, mert annyira örült volna egy
halandónak, hanem olyat akart találni, akit biztos megölnek, vagy el kell vinni
Asgardból. Így hát csak bólintott egyet, mire Thor diadalittasan felröhögött.
Loki legszívesebben csak eltűnt volna.
– A külső nem
lényeg – pimaszkodott az idősebb.
– Mintha annyira
a külsőre mennék. Te edzel majd vele, nem én – vont válla a fiatalabb. – Ebből
megítélve, lányt szeretnél?
– Hmm… -
gondolkodott el Thor. – Legyen akármilyen nemű, én akkor is kiképzem!
– Ahogy gondolod
– forgatta meg a szemeit Loki. – De azért tudd, hogy a nőknek ott van a havi
baj, szóval akkor hisztisek és nyűgösek, meg gyengék, aztán a férfiak…
– Loki, szó
nélkül! – csattant Thor.
– Rendben –
vigyorodott el a fiatalabb. – Kor?
– Igazából, az
is mindegy.
– Mit szólnál
egy csecsemőhöz? Vagy egy nyolcvanéveshez, vagy…
– Loki, mi
lenne, ha nem tennél megjegyzéseket?! – emelte meg hangját Thor. – Legyen
akármilyen nemű, tíz és húsz év között, a külső nem fontos, lehetőleg ne
legyenek olyan betegségei, amik meggátolnak abba, hogy eddzem, és azért legyen
strapabíró.
– Egyéb belső
tulajdonságok? – pillantott oda Loki.
– Hááát… Legyen
türelmes, továbbá az sem árt ha kedves, na meg megbízható…
– Keresed azokat
a tulajdonságokat, amik belőled hiányoznak? – pimaszkodott Loki, mire Thor jól
vállba vágta.
A fiatalabb csak
sóhajtott, majd lehunyta a szemeit és keresni kezdett. A Föld minden
kontinensét, minden országát, megyéjét, városát és falvát bejárta. Bár talált
több alkalmas jelentkezőt is, mégsem állt meg. Olyat keresett, aki első
ránézésre jó volt, de később kudarcot vallhatott. Ahogy így kutakodott,
hirtelen megállt és egyetlen emberrel kezdett szemezni. Még Ő maga is
megdöbbent rajta, de magában elmosolyodott. Megtalálta a főnyereményt.
– Itt a
halandód, Thor – nyitotta ki szemeit Loki, majd maga elé intett.
Egy kissé
átlátszó leány alak jelent meg a két férfi előtt. Fiatal volt és nagyon sovány,
mindemellett alacsony is. Már a nőiesedés jelei mutatkoztak rajta, illetve a
pattanásai arról árulkodtak, hogy serdül. Haja a vállát súrolta, nagy barna
szemei még így is ragyogtak.
– Nos? –
kérdezte Loki.
– Hát… elég
nyeszlett… - húzta a száját Thor. – Na, de majd kikupálom! Te mit gondolsz, testvér?
– Azt, hogy nem
várom – intett maga elé Loki, majd a lány képe eltűnt.
– Meg kell
tanulnod szeretni – bölcselkedett Thor.
– Hát, bátyám…
Nem Ő a legszebb lány akivel valaha találkoztam – fintorgott a fekete hajú.
– Nem lehet
mindenki kecses és nőies, mint te – vihogott Thor, mire Loki csak a szemét
forgatta. – Köszönöm, testvér.
– Egyáltalán nem
szívesen – bólogatott Loki, majd kifeküdt. – Már hozod is? Mindjárt
beesteledik.
– Minél hamarabb
megtudom győzni, annál jobb – állt fel Thor. – Egyébként jól haladsz.
– Mire gondolsz?
– vonta fel a szemöldökét Loki.
– Arra, hogy azt
mondtad „Ő” és nem azt, hogy „ez” – röhögött Thor.
– Ez nem jelent
semmit – hunyta le a szemeit a fiatalabb.
– A te esetedben
igen – kuncogott a herceg. – Kívánj sok sikert!
– Remélem meghal
– felelte Loki.
Thor csak
megingatta a fejét, majd a Bifrost felé vette az irányt. Mikor Loki
meggyőződött róla, hogy Thor már elment, felült és újra maga elé varázsolta a
halandót. Fintorgott egy kicsit, nem tetszett neki a látkép, de nem is azért
tette. Kicsit tovább tanulmányozta és el is mosolyodott. Nem látta rosszul.
Tökéletesen jól vette ki már az első pillanatban is. Nem hiába választotta hát
ki. A herceg elégedett mosollyal tüntette el a képet és feküdt vissza ismét.
– Talán még sem
lesz olyan borzalmas egy halandó… - gondolkodott és a csillagokat figyelte. –
Kis Választott Tanuló…
Nagyon tetszett. Várom a folytatást
VálaszTörlés